Szűrt-Realizm

enyém a szoba, és annak közepe. a port más hagyta ott, tudom. felkavarom. már tüzetesen ismerem, talán csak ezt. enyém. a szövet, a homok, a hámsejt - (tudom, hogy a mienk, a mienk.) az én döntésem, hogy ezekre a szemcsékre építem magamat. döntésem, hogy saját az összes szoba, ami belőle alkotódik, és saját a meleg gyertya-világ bent. (enyém-enyém-enyém.)   nem tudom, mit választanak el a falak. nem tudom, honnan jön a lehelet, ami aztán a gyertyákat elfújja. (enyém volt? tied? a sokadik sóhaj a mienk.)

          -            .         .            .         -              . -      . -      .           ...              .          .         -                  -                                        ...    ...

(Szorongtam, szóval szobatársam mondott egy promptot, hogy gyorsan írjak hozzá valamit és arra figyeljek. Ehhez mérten tessék ezt olvasni, komolyan venni, amit akartok. A prompt az Over The Garden Wall című sorozat második részének aestheticjét vette alapul, és ennek végül túl sok köze nem lett hozzá.) – Kardamom! – dörögte a hang, és a faluközepen felállított ón-üstbe szórta a fűszert. Alatta vígan, gúnyosan parázslott a tűz. – Kardamom – sóhajtotta áhítatosan mindenki más, körbe-körbe csoportusulva a rituálé körül. Mindenki ismerte már a receptet, számolatlan hosszú ideje már, hogy minden ősz második holdtöltéjén meghallgatták, ahogy a csak ezen a napon felbukkanó Mester végigvette azt.  Csontzörgés és levélkrancsolás futott végig a tömegen, a selymes ősz-fuvallat mágiát sejtetett az éjszakában, és ezzel együtt a lélegzetvételek reménykedve megrekedtek.  (Megrekedtek volna, ha valamennyien vesznek levegőt. Se a csontváz-családokra, se a tök-nemzedékekre nem volt ez jellemző....

Elfüggönyzött elmepalota-mélyből, Oroszlán-szívből Nemes nyelvű, holtan szóló, Szimbólumokba fércelt (úgy, Hogy régi korok árny-tintája foltot hagyott a szürke papíron), Címeres-címzetlen Levelet küldeni Egy döglött postagalambbal. Érdekes gondolat kife-lépve. Oroszrulett-logika: Lehet-e? Mered-e? Éred-e?   Lehet. Ha leengedted, eltalált ott a küszöbön. Mintha egy olajágat pecsételtél volna hozzá.

  ha ott volna az üres papír. ha így maradna. vagy. ha leírnád, és nem gondolnál arra, hogy ez már így marad. kézirat és búcsúszó nem ég el. vagy. ha elégetnéd. ha felégetnéd. ha engednéd. ha elengednéd. ha életed útjának felén azt a gigászi gordiuszi csomót kibogoznád (mert kardod, az nincs hozzá). ha megélnéd, ha megérnéd. a hegytetőről megragadnád a Napot. vagy. éjszaka van. vagy. ha elvesztenéd félúton a kifakult aranyfonalat,   és ha egyszerre csak (a labirintusban szél van) abbahagynád. és mi lenne a pillangóhatás. vagy. ha kivételesen a hurrikán törné le a lepke röpke szárnyát. vagy. ha nem létezne a lepke, vagy legalábbis nem álmodná senki azt, hogy van. vagy – és gondolható, hogy ez nem számít vagylagosnak – minden univerzumnak megvannak a maga vagy-jai . jók, rosszak, véglegesek – ki-ki maga eldönti. és ez az. ezek itt mind összeadódnak, szorozódnak, talán, ahogy manapság népszerű, egymással párhuzamba ...

(Ez a cím borzasztó. Ha nem tudja az ember, honnan van, azért, ha tudja, akkor azért. De már így marad.) Elővigyázatosan meghúzódott a megfeketedett facsonk mögött, nehogy a távozók meglássák. Aztán Lélek megcsóválta a fejét – miért is tennék, vissza se néznek –, és ettől egész, formákat épphogy sejtető légteste is ingott vele, mint ahogy a lenti völgyben a szélfútta fűtömeg is tette. – Egyre neveletlenebbek – állapította meg végül keserűen, suttogásnak is kevés hangon. Majd előlebbent rejteke mögül, és a mezítelennek feltűnő lábfejével megbökött egy otthagyott chipses zacskót, ami zörögve gurult tovább a hirtelen kezdődő és veszélyesen meredek domboldalon. Kedvelt turistacélpontnak számított ez a városka-széli dombtető, főleg ilyen késő-fényes órákon. A remek kilátás teszi, belátni innen az erdőség megannyi tetszetős természeti kincsét, hát még milyen szépre szerkeszthető képek készülnek innen a magasból. No meg voltak azok a városi legendák holmi kísértetjárásról, bár az okok ezen r...

Rajzóra után történt. Ez volt a feladat: fesd le a padtársad, ülőszomszédom nagy karika-mozdulatokkal illegette az ecsetjét, én egy anyajegyet próbáltam a jó helyre pöttyinteni a lapomon és a homlokán. Ezután a szünetben páran belém kötöttek. Az a ronda banyás hajam, röhögtek, nézd a kócokat, a fél rajzlapot az tölti ki, a szenes szénakupac a lufifejemen. Próbáltak beletépni, nyálas papír-galacsinokat dobáltak felém, én meg futottam előlük a felhős iskolaudvaron. A hajam úgy lobogott körülöttem, mintha ideges volna. Délután hazaértem, leraktam a hátizsákom, és amikor egy göndör tincsben mégis találtam egy alattomos papírbogyót, azt motyogtam: nem értem. Nem akartam túl hangosan mondani, egyébként nagyon sok mindent értettem, de hirtelen rendesen elbizonytalanodtam. Ronda szénakupac, azt mondják? Hát ennek a végére kell járni. Határozottan az egész alakos tükör elé álltam, ami a fürdőszobában függött a falon. Aztán hátrébb álltam. Egy ponton leguggoltam. Nagyra nyitottam a sze...